TURNÉNAPLÓ

Magyar népmesék rovat 1.

A haramiavezír elkurjantotta magát: "Idehallgass paraszt! Tudomín, hogy te is közibünk való vagy! Jer velünk kalandozni Osztrákföldre!" Elmorfondírozott ezen az embör. Merhát a termés csak a templomba vót jó idén, jószerivel vizelt és főzött otthol, megaztán úgy tudta, a betyároknak mindig akad pár piros-barna jányka. Nosza tüstént hátára kapta csikóbőrös hangládáját, meg a tulipántos ládából előhalászott matyóhímzésekkel teli hegedáját, és így szólt: "Egy életem, egy halálom, ín biza felcsapok betyárnak! Ha mán ilyen szípen kérnek ezek a deli legínyek!" Azzal felkászálódott a szekírre.

Egy fertályóra múva mán az országúton vágtattak az útonállók. Vót bor, dohány, étel-ital, dínom-dánom, hejehuja, miegymás.
A parasztembörnek mán sokkalta jobb kedve vót, mint amikó kapágatott. Folytak az anekdóták a régi rablásokrú, kalandokrú, sokszor nagy nevetés közepette. Aztán meg rázendítettek a legínyek egy hírös norvég betyár nótájára, amely leginkább a vágásra ítélt gyesznyó visítására hasonlított. De hallga csak! Az úton nagy kapu áll keresztbe, elűtte pandúrok egyenruhába.
Kírdezi a pandúr: "Mit kerestik itten, ahun a madár se jár? Csak tán nem zsiványok vagytok? Ismerem ám a fajtátokat!"
A haramiavezír hét vagy nyóc darab kék papirost húzott elő a szekérderék alól, majd azt válaszóta: "Zeníszek vónánk, mennénk muzsikálni Osztrákfődre! Imhol a király papirosa!"
A pandúr pödörgette a bajúszát egy darabig, ide-oda forgatta a papirost, de mivel se írni, se óvasni nem tudott a bugris parasztja, hát köpött egy hegyeset, oszt útjára engödte a betyárokat!

Labancfődön kisvártatva betírtek egy csárdába az út mentén, mögabrakoltatni a szekerőt. A korcsmáros nem írtette az íkes magyar nyelvöt, ezért osztán a hírös "Gut, besser, kötszer!" főkiáltással kírték ki a jóféle seritalt! De nem vót sokáig maradásuk, időközbe leszállt az est, csak a baglyok huhogtak ez erdőszélen, amikor a legínyek újra szekírre pattantak.

Az óra mán elütötte az este tízet, mikó a zsiványok megírkeztek Graz városába! Tátották a szájukat, nyújtogatták a nyakukat, merhát nem minden nap lát ilyen szíp tanyát az egyszeri magyar haramia. Hamarost kezdetít is vette a munka. A legínyek egy csárdát szemeetök ki, ahun níhány osztrák menyecske meg legény iddogált hangos zeneszó kíséretibe. Előkapták a bárdokat, husángokat, oszt akkora zajt csaptak, hogy ahhoz kípest a hítfejű sárkány óbégatása is csak eccerű kofalárma. De a labancokat is kemíny fábúl faragták, nem rettentek mög egykönnyen. Így aztán az egyik zsivány, akit Gábornak keresztöltek, hangos ordítozásba kezdött, amibe néhol míg a parasztembör is segítött neki. A többiek mög tovább folytatták az éktelen lármázást.
A fogadós így aztán nem sokat ellenkezött, mikó a legínyek az aranypínzekkel teli bukszát követeltík.

Kisvártatva nagy vidámság lett úrrá a betyárokon, útba is ejtettek míg egy kocsmát a városba, hogy az aranypínzeket elmulassák, mer mire a pandúrok megírkeztek, már bottal üthették a nyomukat. A betyárok szítszéledtek, két betyár a szekérderékba alutta az igazak álmát, a többiek meg a legifjabbik útonállóval egy tréfacsinálót néztek. Csikóbőrös nejlonzsacskóbó iddogálták a jóféle sangriát. Kísőbb megszálltak a helyi banditáknál, akik Perishing Mankind-nak neveztík magukat. Meg is beszíték, hogy nemsoká majd szülővárosukba viszonozzák a vendíglátást, meg a közös fosztogatást!

Másnap újra szekírre pattantak, hogy hazatírjenek a gulyás ís a puszta hazájába. Útközben, Móvár városában míg megálltak egy estebédre, útközben nagyokat nevettök, de osztán má siettek Buda városába, hogy le ne késsék a másnapi kapálást. Amikor a parasztembör a elvágtató haramiák után nízett, arra gondolt:
"Aki másnak vermet ás, nem lesz abbó Messiás!"

Aztán bódogan élt, amíg meg nem hótt. Itt a vége, kuss el végre!

(Megjegyzés: Aki abből a baromságból kitalálja, hogy valójában mi történt Grazban, annak személyesen fogok gratulálni, feltéve, ha elmondja...)