Szóval pénteken hajnali fél 6-kor indultunk el a âkilleres srácokkal Mezőtúrról, kb. két óra múlva haza is értünk, én pedig pár óra alvás után teljesen egyedül találtam magam a szülői házban. Persze mint mindig, idén is nyáron öntött nyakon a búvalbaszottság, úgyhogy a jó hangulatomra való tekintettel neki is álltam Massive Attack, valamint korai My Dying Bride és Anathema lemezeket hallgatni, hátha jobb kedvem lesz. A többit képzelhetitek.
Másnap kora délután nyomás vissza Pestre, onnan meg hamarosan hajdú-bihari barátainkhoz,
hogy egy jó kis túrást vezessünk elő az este folyamán. Végig a prérin…a 42-es úton. Természetesen megint késtünk, ráadásul útközben visszatért a kicsattanó jókedvem, szóval azon kívül, hogy
a jövőbeli tervekről beszélgettünk, sok minden nem történt, de azért a Fanótát, meg néhány kabaréjelenetet sikerült meghallgatnunk.
Érdekes módon, amint színpadot éreztem a lábaim alatt, máris szélesen elkezdtem vigyorogni, majd nemsokára bele is csaptunk a szokásos Nicht Vor Dem Kind/Idomtalan kettősbe. Aztán meg gyütt a technika pongyolában. Sokáig úgy tűnt, hogy egy teljesen szokványos, "közepesnek elment" jellegű buli lesz ebből, de aztán Imi gondoskodott arról, hogy ne így legyen. Kedvenc basszusgitárosunk ugyanis a műsor közepén színpadi pogó kiprovokálásba kezdett, ami abból állt, hogy meglökött, miközben én éppen valami művészi katarzist éltem át egy lassabb nótarészletnél.
A szentségit, hát meggyalázták a csendőrséget, gondoltam, és már rohantam is megtorolni a dolgot. Aztán a Carbon kiállásakor kihívtuk egymást egy barátságos szkandermeccsre, amit csak az szakított félbe, amikor éppen be kellett lépnünk, de természetesen a produkció minőségén nem esett csorba barátságos küzdelmünk alatt. Amelyik zenekarban a tagok még még nem szkandereztek nóta közben, az gumizenekar.
Ahogy láttam, a slágerek mellett ez is elég jól elszórakoztatta a tisztelt közönséget,
élükön Cica mesterrel, aki ezen a bulin kapta meg Satandortól a korábban felajánlott stage pass - gyűjteményt. Ugyan nem lehetett kitenni a "megtelt" táblát, de minket ez egyrészt amúgy sem érdekel, másrészt meg a jelenlévők lelkesedése teljesen ellensúlyozta a kissé karcsú nézőszámot. Köszönet érte.
A szervezőknek pedig az öltözőben elhelyezett jófajta borokért/sörökért, amelyeket elfogyasztva kifejezetten jó hangulatba kerültünk a hazaútra. Satandorral rá is gyújtottunk egy jófajta szivarra, úgyhogy ismét igazi rocksztároknak érezhettük magunkat. Ebbéli tevékenységünket a zenekari
mini-dvd lejátszó felavatásával koronáztuk meg, ami azóta már nélkülözhetetlen kelléke az utazásainknak. Ezúttal is Bud Spencer és Terence Hill klasszikusokkal múlattuk az időt, azaz múlattuk volna, ha nem felejtem ott a hátizsákomat a helyszínen, ami tartalmazta a tisztasági motyóim mellett az effektpedálomat is. Nem volt más választás, visszaforultunk, és közben azon gondolkodtam, hogy legközelebb majd a fejemet (érted, óriási!) fogom elhagyni.
Ezek után tovább folytatódott a dínomdánom, fisifosi, hugyibugyi.
A részletekbe most nem vennék bele, de illusztrációként pl. érdemes megjegyezni, hogy Dj. Bedlam barátunk az utolsó doboz sört már úgy vette ki a kezemből, hogy jómagam már rég az igazak álmát aludtam.
Nagyjából ennyire emlékszem most az azóta igencsak megcsappant agysejtjeimmel…A folytatásban kiderül, hogy mit alkottunk Hegyalján, valamint, hogy mik lesznek a jövő heti lottószámok. Maradjanak velünk!