![]() |
Közben befutott Zsoilt bácsi is, tehát egy fővel nőtt a várakozók száma. Imiék is megérkeztek hamarosan, majd Csendes Bobbal együtt kiálltunk az épület elé bolt előtt ácsorogni, ami szerintem valószínűleg pont olyan rítus lesz mostantól a koncertek előtt, mint a Bud Spenceres poénok. Természetesen elhangzottak a "fasz, fasz, fasz, kikapod a faszt" valamint a "tyerelmem olyanvad minted berserkeeer" című klasszikusok is, emellett az arra járók azt is meghallották, hogy "te Bob, az a szarfaszú lóg egy tízessel...ha még egyszer nálam vásárol, belerejszolok a nejlonszatyrába!" Most, hogy ezeket írom, rájöttem arra, hogy Iminek igazából könnyű dolga van, hiszen a mókában ő alakítja Bobot, akinek csak bólogatnia kell, nekem meg fejből kell mondanom az összes idézetet, plusz emiatt én vagyok az, aki jobban ég, ha valaki meghallja. Végülis mi jól éreztük magunkat, ez a lényeg.
Az idő repült, hamarosan mennünk kellett beállni, aztán rögvest kezdődött is az aprítás. Hogy őszinte legyek, hangulatilag talán a legkevésbé volt ideális a buli az eddigiek közül legalábbis számomra, érződött, hogy azért nem minket vár elsősorban a tisztelt ünneplő tömeg, de némi ugrálást, meg headbanget sikerült kiharcolnunk. A buli után pedig meglepetten néztünk össze, hogy a Carbont vajon miért nem játszottuk? Viszont most jobban játszottunk szerintem, mint legutóbb ugyanott, és még a gitárhúrom sem szakadt el. Remélem ez a tendencia tovább folytatódik ezután.
![]() |
Utánunk meg jöttek ugye az amerikaiaaaaak, de töredelmesen bevallom, nem néztem őket végig, mert egyrészt iszonyatosan fáradt voltam, másrészt meg nem igazán az én zenémet játsszák, példának okáért egyiküknél sem hallottam blastbeatet, ami pedig köztudottan kell egy tisztességes zenekarba. De a többiek elmondása szerint jó volt a móka, és nekik amúgy is sokkal jobb ízlésük van nálam.
A kötelező pakolás után nyomás haza, sajnos a drágám nem aludt nálam, úgyhogy Zsolti jött velem az albérletbe - még mielőtt elkezdenétek az olcsó poénokat, természetesen aludni - akinek még megmutattam egy-két Trey Azagthoth szólót, mert hátha nem ismeri, aztán nyugovóra térünk, mert másnap mennem kellett Mikulásbácsit játszani az oviba. A történet folytatását már ismeritek.