• мягкая мебель Днепропетровск
  • шкафы купе Днепропетровск
  • кухни Днепропетровск
  • TURNÉNAPLÓ

    Egy nem várt bejegyzés

    nihilak - 2009. Január 17. 07:16

    Kedves Fiatalok,

    új év, új napló, hogy az indítást letudjuk egy ilyen orbitális közhellyel.
    Mostanában eléggé elhanyagoltam ezt a részét a zenekari tevékenységemnek, ebben rengeteg minden közrejátszott, amely körülmények teljes körű ismertetése rohadt unalmas lenne, ezért a tiszteletkörök helyett pár barokk körmondatban összefoglalnám a legutóbbi két bulit.

    1. Szerecsenmosdatás

    Idei első koncertünk a Stagediving fesztiválon történt, ami ellen valószínűleg minden létező dolog összeesküdött. Az összeesküvés elsősorban technikai problémák formájában manifesztálódott, amelyekből fakadt, mondjuk úgy, a nem túl jó hangulat, és kevésbé bivaly teljesítményünk is.

    Mindannyian nagyon vártuk ezt a bulit, és mivel az évzáró esztergomi zúzás nagyon jól sikerült, új számokkal meg minden egyébbel együtt, nem is izgultunk különösebben.
    Ez hiba volt. Az összes elképzelhető koncertgyilkos fiaskó, ami a színpadon megtörténhet – kivéve a kapatos zenészeket – az itt meg is történt. Vidáman készülődtünk a bulira, a végén oldalról belenéztem a Cadaveresbe, kurva jól nyomták szokás szerint, oda is szóltam Körminek, hogy nem lesz könnyű dolgunk utánuk, ő meg csak mosolygott. De szerintem nem azért, mert tudta, hogy mekkorát fogunk szívni.

    Az egész pokoljárás azzal kezdődött, hogy gondok támadtak a beállásnál – ami nekünk általában maximum 10-12 percet vesz igénybe – a bőgőerősítővel. Arra gyanakodtunk, hogy a kalandos körülmények közt nálunk felejtett, amúgy Imiével az utolsó szögig megegyező Hartke fejjel van valami zűr. Ennek megoldása elég sok időt vett igénybe, ma pedig már nem is volt kedvem röhögni azon, amikor megtudtam, hogy egy kábel okozta a gondot, ami a hangosító motyó része volt. A beállás alatt a közönségből néhányan – jogosan – felkiabáltak, hogy mi lesz már, én meg két cigit szívtam el közben. Nem a legjobb koncertkezdés, maradjunk ennyiben.

    Mikor végre belevágtunk, úgy tűnt, a helyére kerültek a dolgok, az Idomtalan rendben le is ment. Viszont a nóta végén felhangzó AC/DC-számot egyikünk sem tudta mire vélni. Nem tudom, a közönség ezt hallotta-e, vagy csak a monitorban szólt, mindenesetre az addig sem túl jó hangulatomat egy újabb mélyütés érte. Kiderült, hogy mikor az intro lement, valamiért visszakerült a CD a lejátszóba, és véletlenül el is indult. Azt hittem, abban a szent pillanatban tökön szúrom magam.
    De a java viszont csak ezután jött. A másodikként elhangzó Elsőbbségiben a gitárszóló táján az én erősítőm mondta be az unalmast, és ezt a koncerten még vagy hat alkalommal megtette, azaz hol szólt, hol nem. Így aztán meglehetősen nehezemre esett a játékra koncentrálni, és ezen úgy felbasztam magam, hogy ha valamivel hevesebb vérmérsékletű ember lennék, biztosan lerúgtam volna a cuccot a színpadról – de csak miután felgyújtottam – és hazamentem volna megnézni a Dakar összefoglalót, vagy legalább a John Rambo-t, az úgyis nyugtat. Ezután pedig, az egész szívást megkoronázandó, Dávid pedálja egyszerűen eltört az egyik új szám közben. Hab a tortán, ez tényleg a legjobbkor jött. Kb. úgy éreztem magam, mintha egy Playgirlben megjelenő aktsorozathoz kellene modellt állnom mínusz 15 fokban, mindezt az olvasóközönség teljes létszámának jelenlétében, ha értitek, mire is akarok kilyukadni eme találó, bár talán kissé homályos analógiával.

    Szerencsénkre a közönség nagyobb része nem ment ki a pulthoz sörözni, és úgy gondolom, nagy részük volt abban, hogy a koncert második felére úgy-ahogy sikerült magunkra találnunk, úgyhogy végül mégis eljátszottuk a Carbont, pedig direkt ki akartuk hagyni ezúttal. Azt hiszem széllel szemben vizeltünk volna, ha a khm…nem különösebben jó koncertet azzal háláljuk meg, hogy a közönségkedvenc nótát azért sem játsszuk el. Hatásvadász, mocskos divatemberek vagyunk, ha úgy tetszik, bár szerintem ezúttal ez ebben a formában nem igaz.

    Szóval ilyen, amikor nem egy malőr van egyszerre, hanem egy hadseregnyi. Ez bizony elbaszhatja a bulit rendesen, és persze igaz, hogy ilyen helyzetben szőröstökű profinak kell lenni, csakhogy ezt a gyakorlatban kivitelezni már jóval nehezebb, legalábbis én nem igazán tudok függetleníteni attól a ténytől, amikor érzem, hogy valami nem jól megy. Sajnos ilyen tudatmódosító szert még nem találtak fel, vagy ha igen, akkor nem is akarom ismerni. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki velünk együtt kitartott, és a körülmények ellenére jól érezte magát, hiszen a hallgatóságra nem lehetett panaszunk, inkább
    a színpadon volt nyomott a hangulat. A koncertet követően a magam részéről kénytelen voltam némi búfelejtő után nézni, ami annyira jól sikerült, hogy hajnali fél hatkor értem haza.

    A leírtaktól függetlenül szeretném hozzátenni, hogy a halállistámra újabb ember iratkozott fel, nevezetesen a Kronosmortus cikkének írója. Majd egyszer, ha lesz rá időm, megindoklom bővebben is. Ugorjunk.


    2. Fellendíteni a zenekar fellendülésének fellendülését

    Miután a héten modern telekommunikációs eszközök (gy.k. telefon, e-mail, a zenekar dohányzó tagjai: füstjelek) segítségével kitárgyaltuk a Stagedivingot – végkövetkeztetés: ilyen bulit soha többé – tegnap este Pécs felé vettük az irányt. Jó előjelnek bizonyult, hogy az égiek az egész hetes ónos eső, meg minden effajta istenverése után megkönyörültek rajtunk, így zökkenőmentesen sikerült átvágnunk a Mecseken, és olyan fél 11 környékén landoltunk is a Toxic klubban, ahol nem egész két hónapja jártam utoljára egy szombathelyi black metal csapat színeiben. Mivel az a koncert – és az utána következő afterparty, amelynek során sikerült ráülnöm egy politikailag korrekten fogalmazva enyhén kapatos lány hátára, akit valamiért hátizsáknak néztem, esküszöm nem volt szándékos – a tavalyi év egyik legjobb bulija volt számomra, azt reméltem, hogy most az Átkozott Coimbrákkal is sikerül jól helybenhagynunk a tisztelt nagyérdeműt.

    Már akkor tudtam, hogy nem lehet rossz ez az este, amikor a backstage bejáratánál feltűnt régi barátunk, Both Andris az M.W.S. zenekarból, akivel kb. 50 méter távolságból elő is adtunk egy vadnyugati pisztolypárbajt a találkozás örömére. Andris – mellékállásban amúgy a világ legokosabb embere – elmondta, hogy összesen négy nótát tudtak eljátszani, mert leégett az egyik gitárfej, és a fellépésüket egy trióban elkövetett Bombenhagel feldolgozással fejezték be. Ezek szerint a Technika angyala nem csak velünk szórakozik mostanában.
    Miután bevettük magunkat a helyre, cimboráink a Dózer.hu zenekarból éppen az állandóan műsoron lévő Leukémia átiratot vezették elő nagy vehemenciával, jól be is álltam eléjük, hogy megmutassam, milyen pólót vettem fel aznap. Örültek neki.

    Kis kitérő. Lacáékkal – ő egyébként a fórumban gyakran publikálja agymenéseit többek között a ZFH-szekcióban – akkor haverkodtunk össze igazán, amikor a III. WMD-Days második napján reggel nyolc órai kezdettel ipari mennyiségű alkoholt pusztítottunk el közösen, miközben arra vártunk, hogy elálljon már az a nyamvadék eső, és elkezdhessünk végre főzni. Egy biztos, kevés alkalommal nevettem többet, mint azon a délelőttön, pedig kalandos életem addig is bővelkedett az ilyen fordulatokban. Jó zene, jó zenészek és jó arcok – szánjatok rájuk pár meghallgatást! Nem egy könnyű menü, amit tálalnak a srácok, de aki szereti az olyan zenéket, amik elsőre nehezen adják meg magukat, viszont minden hallgatásnál új dolgokat mutatnak meg magukból, azok nem fognak csalódni. Ja igen, és ezekért a sorokért a fiúk nem korrumpáltak semmilyen jövedéki termékkel, csak hogy a találgatásoknak elejét vegyem.

    A bepakolásnál nagy erőkkel képviseltettem magam, mivel nem szerettem volna, hogy a zergebaszó hideg után a klubban uralkodó klíma kárt tegyem a cuccomban. A csöves motyók köztudottan nincsenek jó barátságban a hőmérséklet hirtelen változásaival. Eközben a Mantra már belekezdett a műsorba, amiből sajnos most csak pár számrészletet sikerült elcsípnem - pedig a nagyon jól sikerült új lemezről is játszottak több nótát - mivel szerettem volna kissé bemelegíteni a koncert előtt, ami szigorúan a gitározásra értendő. Megtörtént, úgyhogy nagy reményekkel vártam, hogy színpadra álljunk.

    És hát kedves olvasóim, ezúttal is beigazolódott, hogy az élet kiegyenlíti magát, mert a pécsi koncert gyakorlatilag teljes inverze volt az előzőnek. Nem voltak technikai gondok, a helyi keverős srác is nagyon kitett magáért, a színpadon nagyon jól szólt minden, a közönség – velük általában sosincs baj – lelkes volt, és mi sem okoztunk csalódást magunknak, meg remélem, másoknak sem.
    Összesen nagyjából öt apróbb "improvizációt" számoltam össze az egész zenekartól, és még arra is futotta, hogy egymást szórakoztassuk. Például Imivel a Carbon alatt lementünk hídba, és természetesen mindketten hanyatt estünk. A nóta végéig képtelen voltam felemelkedni a Janick Gers-féle térdelős terpeszből, annyira röhögtem. A setlist egyszerre volt hagyományőrző és újat hozó, mivel itt is elhangzott két friss nóta, az egyik a már sokak által Hattyúdal néven ismert electric boogie, a másik meg a Bíbor csend című, néhol black metal elemeket tartalmazó slágergyanús szerzemény.
    A Húsmágnest is elnyomtuk a vége felé, és meglepetten vettem észre, hogy Sanyi most nem szólózott velem együtt – az utóbbi időben ezt eljátszottuk párszor – úgyhogy kicsit Kerry King verzió lett a virgából, tudjátok, tremolókar ezerrel, az mindig jól jön.

    A koncert után sajnos azonnal lépnünk kellett, ugyanis ha jól számolom, Gaobr már legalább negyven perce dolgozik, hogy aztán egyből kocsiba vágja magát, és interpretálja velünk a ma esti karcagi fellépést. Csak annyit mondanék zárszóként, hogy ha ez a koncert csak legalább annyira lesz jó, amennyire a tegnapi – mondjuk azt is ma fejeztük be – akkor nem lesz gond a hétvégével.

    Este találkozunk - már akivel!

    Nihilak, 2009 január 17., 6:42



    « vissza
    SZAVAZÁS
    Melyik a kedvenc dalod a Moebius lemezről?