• мягкая мебель Днепропетровск
  • шкафы купе Днепропетровск
  • кухни Днепропетровск
  • TURNÉNAPLÓ

    Nyári fesztiválkórkép Vol.1

    A szaros másoló esete a Tankcsapda-feldolgozással és egyéb hangzatos közhelyek

    nihilak - 2008. Július 31. 17:28

    Eseménydús napjainkat megünnepelendő, jöjjön hát nyári fesztiválkórképünk első fejezete, benne a Rockmaraton, a Hegyalja, és részben az ÉTER Feszt történéseivel. A fellengzős bevezetőt ezúttal hanyagoljuk.

    1. fejezet - Pantera felállás, avagy a hír szent, a vélemény nem érdekel

    A Rockmaratonról nagyon jó emlékeim voltak tavalyról, jó hangzás, nagy színpad, lelkes közönség és a végén a Meshuggah-féle koncertmeghívás. Az előjelek tehát bíztatóak voltak, leszámítva azt, hogy pár nappal a buli előtt kiderült, hogy ezúttal Sanyit, kedvenc gitárművészünket nélkülöznünk kell, mivel egy munkahelyi problémából kifolyólag a koncert napján Brassóban kell lennie, nem éppen aprópecsenye főzés céljából. Jó, volt már ilyen, nem rettentünk meg ettől, vagy ha igen, azt természetesen letagadtuk.

    Mivel a Fesztergomot követően két koncert is elmaradt – pedig mi mentünk volna – jelentősen ki voltam már éhezve egy kis zúzásra. Viszont a gyakorlásra kevés idő állt rendelkezésre, a koncert napján reggel fél nyolckor tudtam nekiülni, hogy a kérdéses témákat, szólókat kidolgozzam. Persze, amit egyszer kitaláltak, azt másodszorra nem kell, úgyhogy egyszerűen megtanultam a lemezverziókat hangról-hangra, azaz LEMÁSOLTAM őket. Szóval én is úgy jártam, mint azok, akik a képregényeket húzzák ki tussal, illetve színezik a rajzokat – szaros másoló lettem.

    A városból kijutni nehezebb volt, mint gondoltuk, ráadásul Dunaföldvárnál teljes útzár állta utunkat (ez milyen képzavar), mint utólag kiderült, egy kamionos baleset miatt, amiben ketten meg is haltak. Lehet, hogy így jártunk jobban. Gyönyörű idő volt, fel is vettem a cowboykalapomat, és nekiálltam gyakorolni a hátsó ülésen – a kilenc személyes buszban összesen öten voltunk, volt hely mindenhez, nem úgy, mint máskor.

    Mikor odaértünk, a Tech-No-Logic törte a ritmusokat a színpadon, kiváló dobbermanunk, Garcia Dávid hathatós közreműködésével. Már ekkor feltűnt, hogy némi lejtő van, ezért aztán Imi a koncertünk megkezdésekor minimum 18 és fél centivel magasabb lett nálam. Mindig tudtam, hogy lenéznek a zenésztársaim, na de ennyire?

    Időközben olvastam egy kritikát – szerintem az illető főszerkesztő akar lenni – amely szerint samplerről tettünk be mankógitárt a koncerten. A srác rossz koncerten lehetett, mert kicsit félrehallotta a dolgot. Hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, el kell mondjam, hogy valójában Sanyi egy URH-s gitárral játszott a repülőről, de csak telefonon hallotta a zenekart, és nem volt elég jó a térerő Marosvásárhely felett, ezért sajnos egyszer-kétszer elszúrta a beszállást, ez okozhatta a gondot. Tényleg sajnáljuk, és elnézést kérünk, hogy nem mondtuk le a koncertet. Bár a közönség reakciója alapján annyira azért mégsem múltuk alul magunkat, mert amikor fel tudtam nézni két headbang között, akkor azért egész jól szórakozott a sátor nagy része. Nyilván nem ez volt az év koncertje számunkra, de hát fél kézzel még Cassius Clay sem bokszol olyan jól, hiába tudja a jobb kéz, hogy mit szokott csinálni a bal. Aki érti, érti, aki meg nem, az mondja el a véleményét Piszkos Harry-nek.

    (Gaobr azt üzeni, hogy ha legközelebb valaki szerint szarul játszunk, akkor jöjjön oda a színpadhoz, dugjon egy ötezrest a gitárhúrok alá és egyből jobban fog menni. Üzenet vége.)

    Utánunk Roadék következtek, igazán hangulatos bulit hoztak össze, amiről nekünk sajnos a vége felé már el kellett jönnünk, hiszen épp csak megkezdődött a régen várt munkahét.

    2. fejezet - Legalja Szeszt Igyál!

    A Hegyalja mindig kiemelkedően jó buli szokott lenni, számomra különösen, hiszen ez az a fesztivál, ahol a legtöbb régi miskolci haverral, ismerőssel akadok össze. "Megyek két métert, oszt jönnek a nyekergővel!" Mikor odaértünk, épp az IHM készülődött a színpadra, volt is nagy visszázás a végén, megérdemelten.

    Erre a koncertre próbáltunk is, nem mellesleg amiatt, mert új dalt akartunk játszani, másrészt meg ideje volt koncerten is kipróbálni az egyik Tankcsapda számot. A megjelenésre is külön odafigyeltünk, mert egy igazi zenekar mégsem állhat ki tökig malteroskanálban, ezért Sanyi és Gábor fiatal managernek, Imi és én gyászhuszárnak öltöztünk, Dávid meg hozta magát.

    A nap aranyköpése Sanyitól származott, aki pár lengébb öltözetű lány láttán így szólt:
    "Milyen világ ez? Így nem lehet meditálni!" Bizony kacagtam, mint a hiénák a Discovery-n.

    Maga a koncert – hála az égnek mondhatom ezt – szokásosan jó volt, elég sokan választottak minket a 69 Eyes helyett. Egyébként erről a zenekarnévről mindig a kancsalságra asszociálok, nem is értem, miért… Elég az hozzá, hogy meglehetősen energikusan kezdtünk, de arra már nem emlékszem, mivel. Az új nóta a turnébuszban a Hattyúdal munkacímet kapta, és az az érdekessége, hogy amíg nem játszottuk élőben, kifejezetten utáltam, most viszont az egyik kedvencem a bulikon. Hogy mik vannak?! Nagyobb erdőjárásra nem emlékszem, zavartalanul lehetett ökörködni a színpadon, közben kiintegetni az ismerősöknek, cimboráknak. Azért nagy érzés ám, hogy előttem legnagyobb vezérszurkolónk, Cica nyomja a levegőbe a dobbreakeket, kicsit jobbra tőle ott állnak a miskolci barátok, és a koncert alatt sms-t kapok régi zenésztársaimtól, miszerint "legközelebb Varso-val állj be, ne szaros Morbid Angellel, bazdmeg!" Hát igen, ez az, ami nem pénzben mérhető.
    (Minden másra ott a pénztárcád.)
    A Lopott könyvek szintén egész jól sikerült, kaptunk is érte ovációt. Remélem, ez most szombaton is így lesz.

    Buli után akivel lehetett, megittunk pár sört, de nem maradhattunk reggelig, öregek vagyunk már mink ehhez, meg egyébként is, ki az, aki a fűben fetrengést választaná a kényelmes otthoni ágy helyett?
    Nem is értem, hogy bírtam két éve, hogy kb. egy hétig megszakítás nélkül albán szamárként tántorogtunk a Hegyalján, mostanában meg egy lightos borozgatástól is rosszul vagyok másnap? Hogy egy ideillő mondást idézzek, bizony túl vagyok már a csúcson, úgyhogy egy-két évet még lehúzok a másodosztályban, aztán megyek kapálgatni a hátsó kertbe, hadd jöjjenek a fiatalok! :)

    3. fejezet – ÉTERmérgezés

    Azt hiszem, eljött az a korszaka a csapatnak, amikor az a veszély fenyegeti, hogy netán tiszteletre méltóvá váljunk. Miután az ÉTER Fesztivál szervezői felkérték Mr. Verest és engem arra, hogy legyünk a kétnapos tehetségkutató zsűritagjai, nem is tudtam másra gondolni, legfeljebb, hogy itt az ideje ismét jól leégetni magunkat. Néhány barokk körmondatban azért összefoglalom a hétvége történéseit.

    Reggel kilenckor indultam a busszal, hogy aztán dél körül adjunk egy gyors interjút a helyi rádióban, ami meglehetősen vicces volt. Szegény salgótarjániak kaptak jó ebédhez szól a nóta jelleggel egy kis Fényérzékenyt közvetlenül a Groovehouse után. Nem mondom, hogy nem nevettem a helyzeten – persze szigorúan csak belül. Gaobr beszólását kifelé menet nem merem idézni, mert papírkutya vagyok. :)

    Mielőtt megérkeztünk volna, gyorsan útba ejtettünk egy bevásárlóközpontot, ahol két napra való kaját és piát vettünk 4000 forint körüli összegből. Beszarás! Budapesten egy fostos Plusban többet fizetek, ha veszek három krémtúrót estére. Nincs igazság ebben a világban!

    Természetesen elkéstünk, bár hozzá kell tenni, ezúttal nem a mi érdemünk volt ez kizárólag, eleve az interjú is kb. egy órával később volt. A lényeg, hogy mikor beértünk, már javában nyomult a Caelestis, akik a hírek szerint Amon Amarth feldolgozást is játszottak. Őket értelemszerűen nem pontoztuk, de az utolsó szám alapján eléggé sajnálom, hogy lemaradtunk róluk.

    Utánuk következtek a Barbárok, akik a legnagyobb kellemes meglepetés voltak számunkra, konkrétan marhára szórakoztatók voltak, és hát náluk is "Az asszony az úr" !!! Megdörrent a csapat, sütött róluk az összeszokottság, szélesen vigyorogtam a végén. Azt meg hozzá kell tenni, hogy a legszimpatikusabb csapat díját is elnyerték nálunk, minden zenekart végignéztek, és fullosan buliztak mindkét nap, szóval hitelességért nem kell a szomszédba menniük, az már biztos.

    Ezután a Monkey Cave következett, róluk annyit tudtam, hogy Alhazred cimbora is játszott itt valamikor, de már nem. Meglepődtem, mivel nem számítottam ilyen frankó produkcióra, kicsit Tool-os,
    Perfect Circle-hatású zene, és hallhatóan törekszenek az egyéni megszólalásra. A gitáros különösen jókat effektezett, az egyik legeredetibb játékot hallottam tőle az egész hétvégén, és a többiek is szépen hozták a szintet. Viszont a színpadi mozgás néha elég krumpliszsák jelleget öltött, kéretik ezen változtatni!

    Utánuk az Underway következett, szimpatikus csapat, viszont máskor nem ártana a gitárokat behangolni a koncert előtt, mert "kissé" zavarta az összképet a sokszor bántó hamisság. Oké, hogy koncert közben néha el szokott mászni a legjobb gitár is, de az nem ugyanaz.

    A Spirit-Blue egy érdekes produkció volt, nekem nagyon diákzenekarnak tűnt még, ismerem ezt az érzést elég jól tíz évvel ezelőttről. A gitáros/énekes srác nagyon hitt a dologban, ha kicsit gyúr pontosságra, meg arra, hogy a jó ötleteket egyberakja, akkor még akármi lehet belőle.

    Pár perc múlve a Primary Stroke kezdett, velük játszottunk évekkel ezelőtt Salgótarjánban, és akkoriban nagyon trú metal volt, az énekes az Ossian "Ítéletnap"-jával állt be, amit telefonra is felvettünk, és eléggé el nem ítélhető módon viccelődtünk rajta. Ehhez képest most igencsak elkenték a szánkat, konkrétan végre megéledt a színpad rendesen. Az király, hogy iszonyat jól zenéltek, de a csapat nem veszi magát komolyan, konkrétan a basszeros srác úgy nézett ki, mint Michael Anthony és Jeff Ament közös unokaöccse, és valami hihetetlen szórakoztató volt az egész csapat. Az énekes meg egy állat! Még az sem zavarta meg őket, hogy az egyik erősítő elszállt, pofa befog, átszerel és játszik, ahogy azt kell! Nem is csoda, hogy ők nyerték az első napot, ezúton is hatalmas gratula a srácoknak.

    A Tychodrom-ban egy nagyon szép hangú lány volt az énekes, Gaobr az értékelésnél ki is emelte, meg azt is, hogy sokkal magabiztosabban is kiállhattak volna. Nekem is tetszett a zene, Anathema számot is játszottak, szóval tényleg együtt volt az egész, egyszer szívesen megnézném őket saját bulin.

    A Sinathrop lett a második szombaton, rendben volt az ügy, bár a zsűri nagyobbik részétől eltérően – vessetek meg érte – annyira nem voltam lenyűgözve. Korrekt, profi előadás, az énekes nagyon húzza a csapatot, de az egyik gitáros kivételével a többiek mintha ott sem lettek volna.Tudom, én vagyok a hülye, meg nem kell mindenkinek vetődni a színpadon, de azért az a minimum, hogy nem úgy megyünk fel a színpadra, mintha azon gondolkodnánk, hogy vajon elzártam-e otthon a gázt? Hiába voltak alapvetően jók, valahogy nem ettem meg a produkciót, pedig szeretem az ilyen stílusú csapatokat.

    Utánuk a miskolci Otila következett, és bár a szülővárosomból származó csapatok mindig egy hangyányi előnnyel indulnak nálam – hiába, az ember nem felejt – meg kell mondjam, itt éreztem azt, hogy bizony tudni kell koncertet is lemondani. Nem mintha annyira rossz lett volna, de az énekes hiányában a gitáros és a billentyűs srác énekeltek, gyakran papírról olvasva a szöveget, és hát érződött, hogy ez vastagon kényszermegoldás. Ráadásul erősen lámpalázasnak is tűntek a helyzet miatt, ami érthető, de ilyenkor nem a keverőst kell csesztetni. Sebaj, lesz ez még sokkal jobb!

    A szombati nap utolsó csapata a szintén miskolci Dispassion volt, gitáron egy régi haver, CH. Ez volt az első bulijuk és death metal a játék neve. Vádolhattok elfogultsággal, de azt kell mondjam, az egész zsűri egyetértett abban, hogy a hibák, meg a massza hangzás ellenére az egyik legkirályabb show-t tolták, fel lett szántva a deszka, és odavonzotta a produkció az embereket a színpadhoz, pedig ment ám a hörgés ezerrel. Harmadikak lettek, meg is érdemelték!

    Ezek után a mélyen tisztelt zsűri felballagott a színpadra, hogy értékelje a napot. Mindenki nagy érdeklődéssel hallgatta a szakvéleményünket, mi meg nagy érdeklődéssel figyeltük, hogy ki fogja hozzánk vágni az első sörösdobozt, de ez végül elmaradt.

    Az In Her Embrace műsora alatt visszamentünk a szállásra némi tisztálkodás/átöltözés/sörivás céljából, én meg beüzemeltem a gettórobbantó light verzióját – mp3 lejátszó két leharcolt számítógépes hangfallal – ahol egyből meghallgattuk Brutál István kampánybeszédét a Télapó Akciócsoport előadásában.

    Hamarosan megérkeztek zenekarunk további tagjai is, nekem pedig fájni kezdett a fejem, mint mindig, amikor sört iszom buli előtt. Talán ezért is tértem át a "vadászó életmódra" pár éve.
    Amíg zenésztársaim bedobtak némi babgulyást, én kisomfordáltam, hogy vessek pár pillantást a Stereochrist bulijára, Na igen, vannak akik így csinálják! Eleve Kolos már anno a Mood-ban is olyan riffeket pengetett, amelyek szépemlékű fiatalságom alatt eléggé meghatározóak voltak számomra – a Varsoval még nótát is ajánlottunk nekik, amikor feloszlottak – másrészt van még a bandában egy Dávid, egy Gazsi, egy Bólszi - akit most Pó bácsi helyettesített – és ők így négyen nagyon tudják a dolgukat. Férfizene ez, olyan igazi méltóságteljes rock/metal, hívd, ahogy akarod. A lényeg, hogy ők ezt érzik ám, mint vénember a hidegfrontot (copyright Uzseka Norbi), én meg elhiszem nekik. Ha nem marad el a Down, még Mr. Anselmo és barátai is bólogattak volna ezekre a témákra. Meg kell jegyezzem továbbá, hogy bizony úgy görögtek elő a riffek a hangfalakból, ahogy annak mindig lennie kéne, pedig a keverőnél ugyanaz a – egyébként nagyon lelkiismeretes és türelmes (!) - srác ült egész nap. "Legyen Ön is férfi – hallgasson Stereochrist-ot!"

    Ezután mi következtünk, már nagyon vártam a kezdést, fel is tekertem jól a végfokot, hadd lobogjon a gatyaszár! Egy dolog zavart csak, ha közel mentem a kontrollhoz, iszonyatosan begerjedt a motyó, pedig ez alaphelyzetben nem jellemző. Mindegy, ha csak ilyen hangosítással játszanék életem hátralévő részében, már boldogan halnék meg. Persze volt bennem egy kis extra feeling is, hiszen ha már egész nap én mondtam véleményt másokról, akkor most tényleg meg kellett mutatni, hogyan is gondoljuk. A magam részéről megtettem mindent, amit a repertoáromból fel tudok mutatni, a darálástól a tremolókar rángatásán keresztül a derékbangerolásig. Persze itt is volt ismerős – Pál Szabi ott állt az első sorban, tehát mentesül a mocskos divatember jelzőtől. És hát előttem meg Igor koma, aki másnap a Mytra soraiban lépett fel, amúgy meg a Remorse gitárosa is egyben, néha összemosolyogtunk egy-két jobban sikerült szóló után. Ezek ilyen szép dolgok, tudjátok? :)
    Megint volt Tankcsapda, meg Hattyúdal is, lelkes közönség, vigyorgás, satöbbi. Utána kénytelen voltam azt mondani, hogy "Most már Győzikének is be kell látnia, hogy errefelé mi vagyunk a sztárok!"

    Ezek után belevetettem magam a buliba, folytatva a vadászó életmódot. Kitűnő Iron Maidnem koncertnek voltunk hallgatólagos koronatanúi, Töfiék nagyon profin tolják. Mondom ezt annak ellenére, hogy a tribute bandák nagy többségét ki nem állhatom. Na ez rájuk – és a jó öreg Wolverine Blues Brothers-re – nem érvényes. Gyermekkorunk legszebb dalai beavatottak előadásában, ha a "Bulvár Display of Power"-nél tartunk… Szabival (utólag is boldog névnapot!) együtt énekeltük az Aces high refrénjeit, sajnos nem sikerült, de kit érdekel? Azt hiszem, ezek után a Szigetre is kénytelen leszek kimenni, ezt tényleg csak az igazi Maiden múlhatja felül. Utána Töfivel is dumáltunk kicsit – bizonyos Varso anyagok kapcsán már "találkoztunk korábban párszor" – és elmondta, hogy az Adrian Smith szólókkal képes több órát is elszórakozni, hát ennyit a hitelességről újfent. Ez az a plusz, amit csak az igazi fanatikusok tudnak!

    Kissé megfogyatkozott a közönség, mire Kelly-ék a színpadra kerültek, és hát backline parák miatt elég kérdőjeles bulinak nézett ki, de csak addig, amíg elkezdtek játszani. A negatív előjelek ellenére most tetszettek a legjobban, pedig már játszottunk együtt párszor. D-Daysen ismét találkozunk velük, már előre félek, nehogy előkerüljön a Jager. Ja és tegyük hozzá, hogy a jelek szerint a csajok imádják az olyan bandákat, ahol rasztás fazonok vannak. Hát basszameg, most már tudom, hol rontottuk el a pályafutásunk elején! Akkor még számított… :)

    Utoljára maradtak régi miskolci barátaink, Perény Deni (szintén zsűritag) csapata, a Zord. Rajtuk már csak az igazán fanatikusok mulattak – tehát mi is – pedig szintén jó bulit csináltak, ilyen jó kis karcos thrash, ami mindig jól esik az embernek. De az elfogyasztott mentateák miatt ekkor már kevésbé koncentráltunk a zenére, sokkal inkább a kompromitáló fotók készítése töltötte ki az időnket. Ezt további teázás követte, majd kedélyes beszélgetés Dosztojevszkij műveiről, aztán reggel lefeküdtem aludni.

    Néhány óra alvás után felkeltem, és a történelem legzavarosabb párbeszédét adtuk elő Gáborunkkal, melynek folyamán néhány disznósajtos szendvics elfogyasztása közben arra jutottunk, hogy ha szerepelnénk pornóban, azt csak kakiszexben tennénk, mert a matériával be lehet kenni a tetoválásokat, és akkor nem ismernének fel minket. Ez ám a logika, nem igaz?

    Ahogy logikus az is, hogy holnap innen folytatjuk! Ha mégsem, akkor annyit így a végére, hogy aki teheti, jöjjön el szombaton Siófokra, mert ez tényleg nagy dobás lesz, valószínűleg most éljük majd meg a saját 15 percünket, és a magam részéről szeretném, hogy ebben minél többen osztozzatok majd velünk, akár ott élőben, akár a képernyők előtt! Mi már délután kettőtől ott leszünk a környéken, szóval ha nincs dolgunk, még az is elképzelhető, hogy együtt csinálhatunk pezsgőmedencét a Balatonból a koncert előtt/után.

    Emellett azt sem szeretném béka alá rejteni, hogy több meglepetés is várható a III. WMD-Days alkalmából, de ezekről szintén csak az értesülhet majd, aki ott lesz! Viszont már most közreadnám a hirdetésünket, miszerint a Dj Bunyevácz és a Porno Disco Project táncoslányokat és fiúkat keres, akik hajlandók nyilvánosan beégetni magukat többszáz ember előtt. A részleteket e-mailben, a címet tudjátok!

    Asztalra vissza bébi!

    nihilak



    « vissza
    SZAVAZÁS
    Melyik a kedvenc dalod a Moebius lemezről?