• мягкая мебель Днепропетровск
  • шкафы купе Днепропетровск
  • кухни Днепропетровск
  • TURNÉNAPLÓ

    Két nem átlagos koncertről

    After és Megarock, "Na most aztán karakán csávó vagyok" - hangnemben...

    2008. Június 5. 13:05

    Egy kicsit komolyabb, megmondósabb hangvételű lesz ezúttal a turnénapló, ami annak köszönhető, hogy a mindkét legutóbbi buli a maga nemében különleges volt, bár szubjektív, ki mit nevez annak. Tervezek amúgy egy összefoglalót a tavaszi körről, de ezt most nem ígérem meg, ugyanis rengeteg dolgom van, pl. még nem fejeztem be a csütörtöki küldetést a Postal2-ben.

    Kezdjük ott, hogy volt május 22.-én egy last minute buli az Afterben, amit előtte két nappal vállaltunk be. A szervezés részleteiről fogalmam sincs, miért és hogy lett így, a lényeg, hogy menetközben kiderült, hőn szeretett énekespacsirtánk nem tud elszabadulni a melóból. Na akkor most mi legyen? Segget nem akartunk csinálni a szánkból, ezért egy kisebb tanakodás után úgy döntöttünk, vállaljuk a bulit, tehát felhívtuk azt az embert, aki jó barátunk, és már korábban is kisegített minket ilyen helyzetben. Igen, Banánról van szó, akit a Mindcontrolból ismerhettek, meg az 50 Hz nótánkban is hallatja bársonyos orgánumát. Most is számíthattunk rá. Egyébként nemrég jelent meg egy igencsak szigorú új anyaguk, myspace-n fent van, lehet meghallgatni. Van egy pár banda, amit igencsak legyaláz.

    Mielőtt elindultunk, otthon elég jól bekajáltam, aminek következtében teljesen bepunnyadva "vonszoltam fáradt porhüvelyemet" - copyright Fábry Sándor – az After Clubba, ami szerintem még jó darabig Marco Polo marad mindenkinek. Kokó és a 1KillEmbrace már a helyszínen söröztek, és jóllehet, szeretem a zenéjüket – ők is most adtak ki új anyagot – az első perc után inkább kimentem az asztalokhoz magamhoz térni. Hiába no, a magamfajta vénemberek egy kiadós kajálás után olyan szinten be tudnak álmosodni, hogy nem bírják a jófajta fémet. Próbáltam némi alkohollal segíteni a problémán, mit ad Ist…azaz hogy-hogy nem elvtársak, a második parasztkoktél meg is hozta az ébrenlétet. Kokóéktól ezúton bocs, legközelebb – Fesztergomon - végigüvöltözöm a bulijukat, az már biztos!

    A koncert speciális vendége a The Stone nevű szerb black metal banda volt. A zenéjük ízlés dolga, azt viszont akkor is elmondom, hogy számomra kissé unszimpatikus, amikor valaki kölcsönkéri a komplett cuccunkat, és ahelyett, hogy megkérdezné, segíthet-e valamit, zsebre dugott kézzel várja a színpad előtt, hogy összerakjam a felszerelést.
    Azt hiszem, elég toleráns ember vagyok, annak is megtaláltam a módját, hogy bekössem a gitáros MetalZone pedálját a motyóba (ő kérte), de mondjuk egy köszönöm a minimum, ha már szívességet teszek, plusz roadolok valakinek, akit aznap este láttám először életemben. Ez itt elmaradt, ezért a bulijukra már csak akkor mentem be, amikor az utolsó szám végén tartottak. Bocs.

    A mi koncertünkre már egész tisztességes létszámú közönség gyűlt össze, nem vacakoltunk sokat, bele is vágtunk, és bár a sorrendre így két hét távlatából nem emlékszem, az biztos, hogy nem volt Elsőbbségi, viszont elhangzottak a legnagyobb slágereink, úgymint Klausztrofónia, Túladagolt idő, Fényérzékeny, Nicht vor dem kind, meg minden olyan szám, amelyek elsősorban a szebbik nem kedvencei közé tartoznak. Banánra nem lehetett panasz, minden nótát száz százalékosan hozott,
    egyedül a Fényérzékenyben volt egy kis baki, amikor hamarabb szállt be, de arról sem ő tehetett, hanem mi, ugyanis nem hívtuk fel a figyelmét arra az egyébként lényegtelen mellékkörülményre, hogy koncert verzióban a nóta eleje kétszer olyan hosszú, mint a lemezen. Tényleg, ez feltűnt már valakinek rajtunk kívül? :)

    A közönségre persze most is kitett magáért – velük sosincs gond. Mi is igyekeztünk megtenni minden tőlünk telhetőt a pokrócos módszer legnagyobb mesterének távollétében, Dávid szólózott egy jót, bár fogalmam sincs, ezúttal melyik számban, vagy csak úgy kettő között? Hiába, öregszem. "Cavintont be kell venni, mert elfelejti… bevenni a Cavintont!" Más nem nagyon jut eszembe, a konferálásokért meg elnézést kérek utólag is, legközelebb majd felolvasom papírról, vagy még jobb, megkapjátok leírva.
    A hangulat viszont tényleg nagyon jó volt, köszönet érte nektek és elsősorban Banánnak, hogy vállalta ezt a beugrást, örömet szerezve ezzel a zenekarnak, és remélhetőleg azoknak is, akik ott voltak.

    Most vasárnap meg Rétságon jártunk, a második Megarock fesztiválon, ahol szintén érdekes élményekben volt részünk. Kezdve azzal, hogy szerintem zenekari tagságom alatt első ízben fordult elő, hogy teljesen összepakolva, indulásra készen vártam a bandát, és nem mondjuk a zuhany alól rohantam ki a kaputelefon csörgésére. Hiába, az ember megpróbál fejlődni.

    Dávid felé menet leszakadt az ég, olyan vihar kerekedett, hogy körülbelül fél perc alatt bőrig áztunk pakolás közben. A dobállványokat meg be kellett csomagolni szemeteszacskóba, meg ne rozsdásodjanak, legalábbis Mardel (a név eredetére majd egy másik naplóban térek ki) ezt mondta.

    Ráadásul próbáltatok már dohányozni viharban? Mert a buszban ugye nem lehet, hát kénytelen voltam akkor, igazán érdekes élmény volt. Viszont a városból kifelé már ismét sunshine (a többi nem lényeg…), néhány sör társaságában múlattam az időt. Sokat nevettünk, és közben megbeszéltük, hogy a Tankcsapda feldolgozást inkább ne játsszuk ma, mert a gitárosok megint egy oldalra kerültek, azaz egyikünk sem emlékszik, hogy pontosan hogy van a nóta. Pedig micsoda premier lett volna!

    Amikor megérkeztünk, egyből feltűnt, hogy enyhén szólva nincs Wacken-t idéző tömeg, vagy félszáz ember lézengett a sátorban, köztük az Agregator tagjai, de hát láttunk már ilyet, innen szép győzni, nem? A színpadon épp az Invader nyomta, és bár manapság egyáltalán nem vagyok egy nagy heavy metal fan – kivéve az Iron Maiden-t meg a Judas Priest egyes lemezeit – tetszett az őszinte lelkesedés, amivel játszottak. Enélkül kár is színpadra állni.

    Pont annyi időnk volt, hogy mixeljek egy kis koktélt a színpadra, már kezdhettünk is felpakolni – a backstageben régi ismerősök, Salga mester, Bygyó és Zsolti – aztán egy gyors beállás után (ez már eposzi jelző is lehetne, ha szabad ezzel a képzavarral élnem) el is kezdtük a muzsikálást. Számsorrendet most nem írtunk, spontán Elsőbbségi, Klausztrofónia és Idomtalan hármassal nyitottunk, aztán meg ami jött. És bár tényleg kevesen voltak, azért nem lehetett panasz a reakciókra, hiszen a fogékonyabbak azért csak odajöttek a színpad elé – tömörülésről szó sem lehetett ezúttal – és akadt legalább két olyan ember is, aki csak miattunk volt ott a fesztiválon, kihagyva emiatt a Pain of Salvation pesti koncertjét. Hogy mik vannak?! Őket ezúton is csókoltatjuk, mind a magam, mind a kiscsaládom részirül.

    Tehát egy pár évvel ezelőtti állapotokat idéző – világosban, kevés embernek, de jó hangulatban - fesztiválbuli volt ez, egészen addig, amíg bejelentettük, hogy utolsó számunkhoz értünk, és utánunk pedig következzen az Ossian, nagy tapsot! Le is játszottuk a Húsmágnest, aztán vigyorogva elindultunk lefelé. Igen ám, de ekkor kaptuk az infót, hogy az Ossian, látva a nézőszámot, angolosan távozott, azaz bizony ők itt ma nem játszanak. Bill viszont még nem érkezett meg, szóval ha lehet, akkor játsszunk még pár számot. Aranyos, mi? Persze visszamentünk.

    Mivel a subterrásoktól úgyis megkaptuk anno, hogy "az sem csak a véletlen és a rossz humor eredménye, ha valaki még mindig ossziános poénokat mond az átkötő szövegekben koncerten",
    hát bevallom, innentől aztán el is kezdtek sorjázni ezek a poénok a színpadon sajnos.

    Közbevetett gondolat. Ha már megmondós napló, akkor azt is ideje beismernem, hogy az idézett írástól a mai napig viszket a tenyerem, és nagyon remélem, sosem találkozom személyesen az elkövetőjével. Igen, a’ördög, ez pontosan neked szól. De vissza a témához.

    A ráadás ráadásában elővezettük még a Fényérzékenyt, a Technika angyalát, a 9 kaput, meg a két régen játszott lehangolt nótát, azaz a Gyúlékony csizma, és az 50 Hz zárta ezt az érdekesen alakult bulit.

    Azért elgondolkodtató ez a dolog. A magam részéről, de azt hiszem a teljes csapat nevében mondhatom, ha már összecuccolok, utazom X kilométert, és még pénzt is kapok, hát akárhányan vannak, inkább játszom, mert koncertezni, zenélni egy jó érzés, ami szerintem nem attól függ, hogy hányan hallgatják a produkciót. Ez különböztetné meg (már a gázsi összegén kívül) az úgynevezett amatőr zenészt a profitól? Mármint, ha nincsenek elegen, akkor már nem szeretünk zenélni?

    Lehet mondani, hogy rossz volt a szervezés, hogy nem reklámozták eléggé a fesztivált, de ez akkor is azoknak a magas ívben történő leszarása volt, akik miattuk jöttek el. A következő koncerten hogy tudják elénekelni, hogy "Bennünk él a szenvedély, lelkünk a metálért", meg az összes ehhez hasonló, nekünk csak rock n’roll kell - típusú szöveget? Miről beszélnek akkor az interjúkban? A véleményem annak ellenére ez, hogy a mai napig nem tagadom le, nyolcadikos, elsős gimnazista koromban bizony nagy kedvencem volt az Ossian, és bár nevettem én is rajta, még egy Live in Debrecent is el tudtam intézni magamban azzal, hogy hát istenem, emberek vagyunk, mindenki hibázhat... Persze ismerjük Piszkos Harry mondását a véleményről és a segglyukról, csak ha így állunk hozzá a dolgokhoz, akkor vállalni kell a következményeket, nem dalt írni a "Névtelen" fikázókról.

    Hozzáteszem, Bill és zenekara minden hiszti vagy szájhúzás nélkül felment a színpadra, nyomtak egy jó bulit, és nem azt láttam rajtuk, hogy "bakter, kevesen vannak". Ezt pedig a közönség is érzi, legalábbis bízom benne. Egy teltházas Pecsának, A38-nak jó koncertet csinálni nem ügy, de kevés embernek, nem feltétlenül ideális körülmények között megmutatni, hogy úgyis te vagy a király, kicsit másféle kihívás. De így is több szót pazaroltam erre a témára, mint amennyit kellett volna. Köszönet azoknak, akik ott voltak, és megnéztek minket, és tisztelet Billnek, aki megmutatta, hogy mit jelent az, amit hitelességnek hívnak. Neki még mindig elhiszem a Kőbánya bluest. A tanulságot meg mindenki vonja le saját maga.

    Ennyit mára, elnézést azoktól, akik a szokásos marháskodást várták, ha egyáltalán vártatok valamit, de a nyári fesztiválszezon biztosan gondoskodik majd róla, hogy legközelebb egy vidámabb hangulatú napló szülessen.

    Gyertek el mindannyian a WMD-Days-re, nem fogjátok megbánni, aki pedig kénytelen kihagyni, az is kapjon el minket valahol nyáron! Rajtunk nem múlik a dolog, ezt megígérhetem. Addig is érezzétek jól magatokat, hiszen nyár van (alig fürdőruhában), nyakunkon a fesztiválszezon, a felhőtlen rokendrollkodás időszaka, és bizony mondom néktek, eztet meg kell ám becsülni.

    Zárszóként mindenkiek ajánlom a Hail of bullets lemezét, kitűnő death metal anyag, olyan arcokkal, mint Ed Warby a Gorefest-ből, meg Martin Van Drunen, aki a Pestilence, meg az Asphyx frontembere volt korábban.

    Zárom soraimat és a gázcsapot:
    A névtelen Kovács Attila



    « vissza
    SZAVAZÁS
    Melyik a kedvenc dalod a Moebius lemezről?