• мягкая мебель Днепропетровск
  • шкафы купе Днепропетровск
  • кухни Днепропетровск
  • TURNÉNAPLÓ

    Nem zörög a paraszt, ha nem iszik pálinkát…

    2007. május 18, Erdély, Setétpatak, Dark River Fest

    2007. Június 4. 15:48

    Gyermekeim, ismét jelentkezik az elveszettnek hitt turnénapló-rovat. Összefoglaló nincs, mert így döntöttem.

    Azt hiszem, Erdélyben életem egyik legpenetránsabb berúgását sikerült produkálnom, de a koncert maga nem ettől volt érdekes. Mivel Zoli nem tudott elszabadulni a melóból, a koncert előtti hétvégéig teljes nyugalommal készültem arra, hogy odafelé majd elmélyült beszélgetést folytatok Jándzsival Rocco Siffredi munkásságáról, de a sors keresztülhúzta a számításainkat.

    Egy átlagos vasárnapnak indult… Az előző esti muritól még kissé mámorosan, alsógatyában irtottam a nácikat a gépen – örökélettel és végtelen tölténnyel, nehogy gondolkodni kelljen közben – amikor megcsörrent a telefon. Mint azt a fogékonyabbak kitalálhatták, Jándzsi volt. "Na mi van mesterem?"
    - kérdeztem tőle, ő pedig elmondta a tényállást, hogy nem tud jönni Erdélybe, különböző okok miatt, amiket itt most nem részleteznék. Viszont ajánlott maga helyett egy embert, aki tudja a számokat, marha jó dobos, és még rá is ér, úgy hívják, Garcia Dávid.

    Majdnem kicsit beszartam, mert sejtettem már korábbról, hogy az ecuadori gengszter nagyon tud, de még egyszer sem próbáltunk együtt, ráadásul a koncertig volt vagy két szabad estém. A helyzet amúgy nem volt reménytelen, de a szellemi állapotomra való tekintettel inkább folytattam az öldöklést, az legalább megnyugtatott.

    Ugorjunk egy kicsit az időben csütörtök reggelre. Dávid két nap alatt bevágta a koncertprogramot, majd egy hajnali bevásárlásnak köszönhetően egy tálca sörrel, valamint egy üveg menettérti pálesz – a nevét onnan kapta, hogy amikor először beleittam, egyből visszajött – és egy akciós "Egyet fizet, kettőt kap!" típusú vodkával felszerelkezve elindultunk. Gaobrral feltett szándékunk a lehető legrövidebb idő alatt elért albán szamár részegség volt, ezt leghatékonyabban természetesen nekem sikerült teljesíteni, már Budapest határában vigyorogtam erőteljesen, és kifejtettem, hogy én vagyok a Magyar Sakkszövetség kabalafigurája, de erről később.

    Az odautazásról tehát csak ködös emlékeim vannak, pl. az egyik parkolóban egy nem a napon barnult bajuszos úriember el akart nekünk adni valami vadászkést, de mondtam, hogy nekem van sajátom, és különben is csak piára költök, mert Suta mester a Dim Visionból nemrég tudtomra adta, hogy a pénz márpedig az alkohol szilárd formája.

    Nagyvárad környékéről még dereng valami Obituary-éneklés, meg hogy Szerencse, hogy megnőtt a kis Bernát, főleg azért, mert másnap zenésztársaim meg is mutatták a kamerás felvételt erről, én meg rohantam elszégyellni magam és elgondolkodni a további életemről.

    Valahol Erdély közepén már életemben szobrot állítottak nekem egy sakkfigura segítségével. Nyertél, a sötét paraszt volt az! Megálltunk egy kétbetűs kitérőre, és valahonnan – tudja a jóég, én el voltam foglalva az aljasodással – előkerült egy mama, aki sakktáblák meg figurák faragásával foglalkozik, és Imiéknek el is adott vagy két készletet. Imádott parkoló és pakolóművészünk természetesen rám is gondolt, a szobrom azóta már a vitrinben figyel a legutóbbi dedikált Fekete László-kép mellett.

    Közben random röhögések a Lukoil benzinkutaknál, ugyanis Kolos – Placback és Angelus dobberman – valahol megemlítette, hogy ott igazából öklözőzsírt árulnak. Luk oil, érted!!!! Na kész! Egész hétvégén ezen röhögtem, amikor épp nem akartam kiugrani a kocsiból 130-nál.

    Ezek után már csak arra emlékszem, hogy "Iszonyatosan jól érezzük magunkat!" felkiáltásokkal egyre gyakrabban iszom a pálinkából, illetve hogy Gaobrral elővettük a trú szöveget és kijelentettük, hogy az összes énekesnős zenekar dögöljön meg, meg azok is, akik folkos elemeket használnak, meg egyáltalán mindenki, akinél nincs blastbeat és/vagy hörgés. (Ezen kijelentések természetesen nem az egész zenekar véleményét tükrözik, és a miénket is csak részben, de ugye az ember albán szamár üzemmódban nem figyel oda holmi nüansznyi különbségekre). Gábort többek között azért szeretem, mert mindig mindenben egyetértünk.

    Másnap reggel zombiként keltem fel, ha láttad az Ördögűzőt, kábé sejtheted, mire gondolok. Megszokásból hörögtem egyet, majd torz vigyor fagyott az arcomra, mivel fogalmam sem volt hogy hol vagyok, és egyáltalán ki vette le a cipőmet? Iszonyatosan rosszul éreztem magam, kínzott a lelkiismeret, hogy biztos megint bunkó voltam, úgyhogy sikerült elég rendesen befordulni, főleg, amikor vendéglátóink felvilágosítottak arról a kis magánszámról, amit a lépcsőn való feltántorgás közben sikerült előadnom. A problémát újra Gaobr oldotta meg, kezembe nyomott egy sört, és azt mondta "Inkább tölts rá egy kicsit, mint hogy egész nap itt szerencsétlenkedj!" Így is lett.

    Délelőtt még próbáltunk egyet a színpadon, hogy a bulin minden rendben menjen. Dávid és Kolos előző estétől folyamatosan nyomták a számokat a fülesben, végül egy egész tisztességes repertoár alakult ki, mi pedig örvendeztünk, hogy mégsem fogunk beégni. Aztán volt valami ebéd is, de én nem vettem részt benne, mert enni divatemberség, Csillával meg később azt hiszem bemutattunk valami tengerészjárást is. Akkor még kellett hozzá színészkedni. Iszonyatosan jól éreztem magamat.

    A délután folyamán elkezdődtek a koncertek, először helyi zenekarok versenyeztek tehetségkutató-jelleggel. Azt mindenesetre le lehetett szűrni, hogy arrafelé igencsak népszerű a Pokolgép, több zenekar is játszott tőlük feldolgozást, ki jobban, ki nem annyira.
    Közben a sötét paraszt ostorral behangolta a gitárját, mert kitaláltuk, hogy az egyik Angelus nótában miért ne lépnék színpadra a lányokkal/fiúkkal? Gyorsan átnéztük a témákat, aztán elindultam megkeresni az effektpedálomat, amit még délelőtt a színpadon felejtettem. A vérnyomásom azonnal felugrott 242-re, de szerencsére meglett. A nagy ijedtségre inni kellett egy sört.

    A jányok koncertjét erdélyi barátaink talán még a WMD-nél is nagyobb lelkesedéssel fogadták, amikor meglátták, hogy a zenekar hölgytagjai mellé marcona kinézetű rockerek cuccolnak fel, egyből elkezdődött, hogy "a férfiakat zavarjátok le!", meg ilyenek. Ment a pogo rendesen, én meg próbáltam fotózni, de nem sok sikerrel. Hiába na, a fényképezőgépen nincs sörnyitó, úgyhogy ahhoz nem értek. A koncert vége felé Gaobr a Kulcsember nótában hörgött egyet, én meg utána rondítottam bele az egyik slágerbe, aztán hamarosan az Átkozott Coimbrák következtek.

    Töredelmesen bevallom, a koncertre már megint elég vigyorgós állapotba kerültem – ezek után következik a vicsorgás, majd az órásműhely-állapot – de a bulit azért tisztességesen lenyomtuk.
    Köszönet érte Garcia mesternek. "Ricardo! Keblemre! Barátunk vagy!" – jutott eszembe egy újabb
    klasszikus, úgyhogy mondtam is Sanyinak, hogy ma is konzerv vért iszunk, mert kár lenne egy ilyen tehetséges gyerekért. A közönségre nem lehetett panasz, bár ezen iszapszemű öreg rájaként nem lepődtem meg. Még legénykoromban (pedig jó sokáig voltam legény) játszottunk többször is Erdélyben a Varsoval, úgyhogy nagyjából tudtam, mi várható. Én iszonyatosan jól éreztem magam a színpadon, próbáltam nem elbaszni a számokat, ez nagy átlagban sikerült is, azt hiszem, egészen vállalható koncertet produkáltunk. A következő slágerek csendültek fel, a sorrendre már nem emlékszem: Sztereotip, Elsőbbségi, Idomtalan, Fényérzékeny, Gyúlékony csíra, 50 Hz, Eredeti testforma (Dávid bá megmutatta, hogy mi az a krumpiszsák-effekt) meg ugye Nicht vir dem kind és Carbon. Az utolsó két nótára Kolos ült be a dobok mögé, úgyhogy neki köszönhetően elhangzott még az Ohm meg a Túladagolt idő is. Iszonyatosan jól éreztem magam.

    Mivel másnap délutánra Pestre kellett érnünk, némi kajálás (természetesen én nem) után el is kellett indulnunk haza. A lányok eldugták előlem a vodkásüveget, de én megtaláltam… Ezért aztán a hazaút részleteire nem kifejezettem emlékszem, csak arra, hogy amikor felébredtem, zenésztársaim épp egy hegyoldalon álltak, és a panorámát csodálták, én meg odamentem hozzájuk és azt mondtam:
    "A tájban gyönyörködni divatemberség!"

    Legyen ez a végszó mára, hamarosan folytatjuk a Stagediving fesztivál hiteles memoárjaival.
    Addig is egy feladvány: a sötét paraszt után a nyár folyamán új személyiséget kívánok felvenni.
    Kérek minden kedves olvasót, szavazzon, melyik legyen a megfejtés:

    a. - Kettőnégyes rokker szimatszatyorral és koccintós kannásborral
    b. - Megvilágosult white metalos bibliával
    c. - Romantikus love metal harcos kardvirággal
    d. - Tarháló fesztiválpunk szipus zacsival

    Mára búcsúzik a zenekar ZFH szekciója. Remélem, soraim azoknak is vidám perceket szereztek, akiknek kívánságát (Pl. dögölj meg, a sírásó legyen az utolsó barátod, stb.) ma nem sikerült teljesítenünk!

    Üdvözlettel:

    Glam Benton
    ügyvezető elnök
    Barom Alkoholista Gitárosok Szakszarvezete



    « vissza
    SZAVAZÁS
    Melyik a kedvenc dalod a Moebius lemezről?