• мягкая мебель Днепропетровск
  • шкафы купе Днепропетровск
  • кухни Днепропетровск
  • TURNÉNAPLÓ

    2006. július 21-22., Pilisszentiván, Elízium Sörkert - I. Wmd-Days

    Az év legnagyobb trúsága

    2006. Augusztus 2. 17:19

    Természetesen illene egy jól sikerült közhellyel kezdenem ezt a visszaemlékezést, mint pl. "Ezt is megértük…" vagy valami ehhez hasonló ökörséggel, de sajnos semmi ilyesmi nem jut eszembe. Persze egy ideje más sem, úgyhogy még mielőtt elvonulnék a Lipótmezei alkotótáborba, gyorsan közzéteszem a kiválóan sikerült kétnapos hepajról szóló gondolatfoszlányaimat…

    Naszóval… Pénteken reggel, miután összecsomagoltam a túlélőkészletet – gitárok, törülköző, sör – felszálltam a hármas metróra, mivel Dj. Bedlammal az Árpád-hídnál gyülekeztünk, hogy a rendezvény területére kiszállítandó kerítés társaságában egy teherautóval kizötykölődjünk a tetthelyre.

    A lepakolás gyorsan ment, majd a Hegyalja utáni
    absztinencia-fogadalmamat megszegve – 4 napig sikerült betartanom basszus! – egyből ki is nyitottunk egy sört, hogy hangulatba kerüljünk a kerítés felállításához. Miután a munka első felét elvégeztük, ezt a cselekedetünket megismételtük.
    A kapunyitás délre volt meghirdetve, úgyhogy szabályosan tátva maradt a szánk, mert délután egy környékén már vagy féltucat sátor állt a helyszínen, és hát hol volt még karácsony.

    Időközben befutott Both Andris barátunk is – a pilisi kistérség vitathatatlanul legkeményebb zenekarának énekese, alaparc – akivel meg kellett beszélnünk a lelkünknek a gondját.
    (Pestilence boys rulez!) Szóval a délután hamar elszaladt, én meg kezdtem vigyorogni, mint mindig, amikor estére kinéz valami ereszdelehajamat. Említésre méltó még, hogy összetalálkoztam
    a Hagymásbab majszoló osztaggal is, akikkel szintén beszélgettünk egy rakás "belterjes hülyeségről". Azért meglepő, hogy a mai fiatalok közül néhányan mennyire vágják az összes kötelező irodalmat, néha még én is szégyenkeztem, hogy nem minden idézetet vágtam fejből. Mocskos divatember vagyok hozzájuk képest, azt kell mondanom!

    Mire elkezdődött az M.W.S koncertje, tekintélyes számú barátunk lepte el a helyet, úgyhogy már ők sem üres nézőtérnek játszottak. Kicsit meglepett a koncert, mert a most a tavalyinál klasszisokkal erőteljesebben nyomatták a "lakótelep-metalt"! Andris színpadi kiállásáról csak a "magyar Billy Milano" szóösszetétel jutott eszembe, és a zenekar tagjai sem bárgyúskodtak.

    Időközben befutott pár kínálgató jóbarát, többek között a Dim Vision tagjai, zenésztársaim a Nervekillerből, Imiék, Sallai kartárs, valamint Kokó az Empyemából, kezdtem is elveszíteni
    a fejemet, mert ilyen öregen azért már nehezen bírja az iramot az ember, pláne, ha mindenkivel meg kell inni valami jófajta tápszert. De azért nem maradtam szégyenben.

    A település legkeményebb csapata után Magyarország legkeményebb lányzenekara, vagyis az Angelus csapott a húrok közé. Most is sikerült meggyőződnöm arról, hogy Csilla és Karyn Crisis között biztosan van valamiféle rokoni kapcsolat, efféle embertelen hangok nem jöhetnek egy ilyen kedves, mosolygós lányból. Kokó is színpadra lépett, hogy a Coal Chamber nótában megvillantsa bársonyos baritonját (micsoda alliteráció!). Talán elfogult vagyok, de azt hiszem, ők a bizonyíték arra, hogy egy 100 %-ban lányokból álló zenekarnak nem okvetlenül kell kétakkordos punk rockot játszania.

    Az este tovább fokozódott, mert hamarosan az ország legsvédebb csapata – és egyik legnagyobb kedvenc magyar bandám - a CasketGarden következett. Előtte – de lehet, hogy utána, ki tudja már ezt? – sikerült összeborulnom Őri mesterrel, Balitól pedig ígéretet kaptam arra, hogy lesz One more lie, úgyhogy folytathattuk a poharazgatást és az örömködést Goyo kartárssal, meg mindenkivel, aki ott volt a környéken. Közben befutott Satandor is, akinek csak annyit tudtam mondani, mikor a nyakába borultam, hogy "Te vagy a Jedi-mester, én meg a padawan!" Na ennyit erről. Erre megkínált egy szivarral. Örültem.
    Casketék megint odatették magukat, Isti meg szokás szerint nem látta a kibaszott kezeket, szóval hozták a formát, soha rosszabb bulit!

    Baliék után pedig a velencei terror-trió, a Wackor következett, de bármennyire szeretem őket, akkor már nagyon nem voltam képben, főleg mert Casketisti barátom meginvitált egy Jagerre, aztán meg belefutottunk egy kis tequilába is, szóval ezek után nem volt menekvés. El is kezdődött a szokásos Fanótázás, meg a Nyílik a rózsa éneklése, úgyhogy talán jobb is, ha a pénteki nap történéseit tovább nem részletezem. Zárszónak elég annyi, hogy ez első este a felhőtlen rakendrollkodás jegyében telt, ahogy megfigyeltem, nem csak részemről.

    Másnap reggel Imi eljátszotta a Mission Impossible egyik jelenetét, ugyanis negyed nyolckor megpróbált felkelteni, de természetesen ez a kísérlet nem járt eredménnyel. Végül 7 óra 42 perckor (nem vicc) ismét próbálkozott, és mivel olyan tényeket is közölt, hogy ha tovább alszom, nem fog elkészülni az ebéd, egy "na, akkor felkelek már a kurvaistenit" mondat kíséretében kibukfenceztem a sátorból.

    Az előző esti muri miatt még mindig olyan jó kedvem volt, hogy a táborból kifelé menet az Amerikába jöttem című Eddie Murphy film klasszikus sorait üvöltöztem teli torokból, valahogy így...
    "Jó reggelt kedves szomszédaim! – Bazdmeg te barom! - Igeeen, bazdmeg te is!" Mester Robi – Nervekiller dobos – utólagos elmondása szerint ezzel természetesen osztatlan sikert arattam.

    A vásárlásból visszafelé tartva ezúttal Imi kocsija adta meg magát, úgyhogy kénytelenek voltunk ismét segítséget hívni, Évi és Cili vontattak be minket és a szajrét a táborhelyre. Úgy látszik rossz hatással vagyok az autókra, úgyhogy ne vegyél fel, ha stoppolni látsz!

    A bevásárlás után az ordítozást tovább folytattam, ugyanis toboroznom kellett az embereket a főzésben való segítségnyújtáshoz, úgymint hagymapucolás, konzervdobozok kinyitása, stb… Érdekes módon hamarosan számos jelentkező gyülekezett a színpad környékén, akiket ezúton is maximális zenekari dicséretben részesítek – ezt név szerint terveztem, de a névsort természetesen elhagytam, ezúton is bocsánatot kérek! Nos, az eligazítás folyamán elmondtam a kedves érdeklődőknek, hogy milyen a tökéletes hagymapucolás, hogy kell konzervet bontani háromszázhatvannal, hogyan kell megkülönböztetni a marihuánát a petrezselyemtől…és hogy a főzés végére úgy fogtok szeretni mint a saját apátokat… A brigád nagyon lelkesen fogott hozzá a munkához, mi pedig Kokó vezényletével nekiálltunk tüzet gyújtani. Sajnos a Gonosz Halottak Torna Klub autója elég közel állt a tűzhöz, ezért – mivel Goyóék éppen boltban voltak – megpróbáltuk odébb tenni a járgányt, ami Fekete László távollétében sajnos meghiúsult.

    Hamarosan befutott a favágó-különítmény is, élükön Sanyával (’killer basszer), aki egy kisebb mammutfenyővel a vállán érkezett meg. Ez utóbbit végül nem tettük a tűzre, még odaégett volna a bab.

    A főzés részleteit szerintem hagyjuk, a lényeg, hogy hamarosan –úgy egy természetes lábszárepilálással később – már mind a két bográcsban színültig fortyogott az ebéd.
    Közben természetesen rengeteget röhögtünk, illetve drága segítőink némi ingyenpiával gazdagodtak Dj.Bedlam jóvoltából. Kisvártatva Sutával – Dim Vision frontember – a színpadra vonszoltuk a hadtápot, majd elüvöltöttem magam, hogy "Edééééééééééééd!" , és már kezdődhetett is a falatozás. Mit mondjak, elég bizarr látvány volt - a tábor egy népkonyhát megszégyenítő sorba rendeződött, Kokó egy szedőkanállal a kezében mérte ki a tápot, Suta osztotta a kenyeret, mindezt úgy, hogy a háttérben szólt a Markos-Nádas! Annyira meghatódtam, hogy megint innom kellett egy sört. Sőt inkább kettőt.
    Hozd ide az egész üveggel!

    Ebéd után kezdetét vette a nap második fémpontya, a "Játék és muzsika 42 percben" amelyen négy vállakozó kedvű csapat
    – név szerint 42, Mimikri, Hagymásbab-osztag, illetve az Infravörös lódobogás – mérte össze erejét, Volt ott minden kérem szépen, léggitár seprűvel, roadolás, kedvenc filmjelenet előadása, szájzenekar-verseny, dínomdánom, fisifosi, hugyibugyi… Aki nem volt ott, annak hiába is próbálnám leírni
    a történteket, a lényeg, hogy ismét jól szórakoztunk, bár akkor már kezdtem berekedni a sok ordítozástól… A szigorú, de igazságtalan zsűri értékelése szerint holtversenyben
    a Hagymásbab-osztag és az Infravörös lódobogás osztozott az első helyen, úgyhogy nekik egy külön feladatot kellett teljesíteniük, nevezetesen a Carbon szövegének leírását elejétől-végéig emlékezetből. Egy pont különbséggel végül az Infravörös csapat nyerte a küzdelmet, de természetesen minden résztvevő kapott ajándékot, ingyen söröktől, pólóktól kezdve
    a III. Stagediving fesztiválra szóló jegyeken át a nyeremény-tetoválásig. Satandor és Imi hamarosan beüzemelte a filmklubot,
    jómagam pedig elszaladtam fürdeni, hiszen aznap még két koncertet kellett letolni.

    A második nap zenei részét a debreceni szépfiúkból álló Gonosz Halottak Torna Klub, azaz a Dim Vision nyitotta, Foreesték becsülettel adagolták egyéni death metaljukat. Sajnos a közönség nem vette le egyből a dolgokat – biztosan megfeküdte az ebéd a gyomrotokat – de azért a végére már kialakult némi formációs tánc is a nézőtéren. A Pantera feldolgozás meg kifejezetten jól esett a füleinknek, el is felejtettem egyből mindent.

    Ezt követően a Kolera fivérek együttes lépett a deszkákra, hogy megmutassuk, mi is az a borsodi trógermetal. Fogalmam sincs, hogy kifelé hogy jöhetett le a produkciónk, de a koncert technikai szempontból a hegyaljás balhéval volt egyenértékű, és ahogy láttam, jópár ember bemozdult a nem éppen slágeres tirádákra. Ezúton is köszönet mindenkinek az egész zenekar - Kolera Károly basszusgitáros, Pestis Róbert dobos és Tífusz Ottó gitáros/énekes – nevében.

    Ezután kedvenc viking harcosunk vezényletével színpadra viharzott az Empyema, hogy tovább masszírozza az agysejteket. Kokóék új felállásban léptek itt fel, de ez a produkción egyáltalán nem ütközött ki, dörrentek a nóták rendesen. Az I will be, a Vak, meg a hasonszőrű zúzdák gondoskodtak arról, hogy kő-kövön ne maradjon. Imivel be is álltunk némi headbangre, de sajnos annyira szétüvöltöttem a beleimet a Nervekiller bulin, hogy hamarosan muszáj voltam leülni egy székre, hogy egyáltalán fel tudjak menni a WMD-vel is a világot jelentő deszkákra.

    Ami nemsokára meg is történt. Ha azt írtam, hogy a Hegyalja különleges volt számunkra, akkor erre a bulira ez hatványozottan igaz. A számsorrend hasonlóképpen alakult, mint legutóbb, ezúttal viszont egy elég alapos buli kerekedett, eljátszottuk mind a három, eddig programba került új számot, volt Gyúlékony csíra, Túladagolt idő, Képfakasztó, Húsmágnes – a dobszóló alatt némi jammeléssel – meg az összes sláger. A hangulatot nem nagyon tudnám mihez hasonlítani, áradozni most nem akarok, de az biztos, hogy már jó ideje nem éreztem hasonlót. Természetesen a két napja tartó hejehuját és az ezzel járó fáradtságot a Nicht Vor Dem Kind első hangjai alatt teljesen el is felejtettem.

    A B-tervet ezúttal Sanyibá bőgőzte végig – sajnos a B-sor tagjai rajta kívül nem tudtak eljönni, de majd legközelebb – és a hivatalos műsor után átjáróházzá alakult a színpad.

    A Szájzárba egy régi ismerős, Farkas Gyuri szállt be gitáron, jómagam addig szörföztem egyet (köszi az élményt Ádámnak,
    és mindazoknak, akik a vállukra kaptak!) meg kimentem a büfébe utánpótlásért, majd a közönség soraiból két bátor jelentkező emelte a Nicht Vor Dem Kind és a Carbon ismétlésének fényét, aztán meg volt újból Eredeti testforma, amelyben Sanya tolta a basszust, Gyuri pedig gitározott. Vokálon ezekben a nótákban közreműködött Satandor, Dj.Bedlam, Suta, Imi, a közönség néhány lelkes tagja, meg aki épp ott volt a mikrofon környékén, szóval teljes – szervezett – káosz uralkodott már a koncert végén. Sajnos, pont a Carbon kezdésekor görcsölt be végleg a kezem, úgyhogy a szólót többek között ennek köszönhetően eléggé elbasztam, de a közben fejemre tett szalmakalap, és a feeling mindenért kárpótolt. Viszont a műsor zenei részét záró Yangot már csak részben sikerült eljátszanom, torzult is a fejem rendesen a visszajelzések szerint.

    A végére teljes ökörködésbe ment át a buli, természetesen ismét elhangzott a Nyílik a rózsa a három tenor előadásában, aztán meg bejelentettük, hogy ennyi volt, mindenki menjen a dógára, mivel az előző napon volt problémánk a hangerőből, másrészt meg majdnem mindent eljátszottunk, amit vállalhatóan tudtunk aznap.

    Az afterparty a filmklubbal folytatódott, így szép lassan mindenki elfáradt, persze volt olyan is,
    aki nem, de olyan fél öt környékén én is aludni tértem, hogy másnap reggel néhány gyógysör mellett megint átröhögjünk egy délelőttöt az ottmaradt emberekkel.

    Végezetül hadd említsem meg azokat, akik nélkül nem jöhetett volna létre az I.Wmd-days: Both Andris, az Elízium sörkert minden munkatársa, Béla bá, a hely tulaja, M.W.S, Angelus, CasketGarden, Wackor, Dim Vision, Empyema (Kokónak külön köszönet a főzésnél és a tábor bontásánál nyújtott segítségéért), Gáti Sanyi és Szilvi, Mester Robi
    (A Nervekiller Kolbászati Műveknek külön köszönet a főzésben nyújtott segítségért), Sallai Zsoilt (minden elképzelhetőért),
    Máté Évi (külön a fotókért és a dobszerkó-szállításért), Kelemen Bea (szintén fotók), valamint természetesen hatalmas köszönet mindenkinek, aki ott volt velünk, reméljük jól éreztétek magatokat! Azt hiszem az egész zenekar nevében mondhatom, hogy számunkra felejthetetlen volt ez a két nap. Még egyszer köszönet mindenkinek!

    Tudom, hogy sablonos befejezés, ugyanakkor stílszerű:
    Jövőre veletek, ugyanitt!

    Kapcsolódó linkek:
    Nézd meg a többi képet!
    További fotók a www.photographic.hu-n


    « vissza
    SZAVAZÁS
    Melyik a kedvenc dalod a Moebius lemezről?