• мягкая мебель Днепропетровск
  • шкафы купе Днепропетровск
  • кухни Днепропетровск
  • TURNÉNAPLÓ

    2006. Május 27., Zenta, Zeppelin

    Yellow angel of death

    2006. Június 19. 16:38

    Az esztergomi zajongás másnapján dél felé vettük az irányt. Akkor még nem sejtettem…nem jut eszembe, mit nem sejtettem…szóval az utóbbi idők leginkább "rakenroll" bulija kerekedett
    a – finoman szólva – kissé nehézkes megérkezésünk után. A részletekről Hátrányosné édesanyám tudósítja a kedves közönséget…

    Imi reggel – na jó, kicsivel dél előtt – azzal keltett minket, hogy "Ceffa felébredt már?" Természetesen rám gondolt, a Bud Spencer-rajongók pedig tudhatják, hogy ez miért vicces. Szeretett parkoló és pakolóművészünk ezzel a kérdéssel arra kívánt utalni, hogy ideje lenne már hozzálátnom a hagymásbab főzéséhez. Mondtam, hogy hagyjanak már békibe, már mindenki engem baszogat… Aztán persze kötélnek álltam. Mindeközben Satandor élménybeszámolót tartott. Nos, nem sok gitárost láttam eddig, aki ennyire tökéletesen tudja imitálni a földön kúszó lajhárt…Egyáltalán nem röhögtünk ezen sem.

    Kajálás után elmentünk a buszért, majd kb. egy óra múlva már
    a tinnyei tó mellett zötykölődött teljes létszámban a zenekar.
    Zoli olyan finom palacsintával kínált meg minket, hogy ismét elkezdtem gondolkodni azon, hogy az alkoholtartalmú italok fogyasztása helyett inkább ennem kellene jókat, de akkor egy idő után kénytelen lennék Sexy A.-ra változtatni a nevemet. Pedig de szép is lenne…
    "Ma csapunk egy jó kemény bulit…lemegyünk állatba…egy négyzetméter palacsintát!!!" Ebből is látszik, hogy az evés a trú arcoknak való.

    Az út további részleteivel nem húznám az időt, a fővárosban csatlakozott hozzánk Dj. Bedlam és Moldoványi Jándzsi barátunk, akitől megint sok mókás sztorit hallottunk, de ezeket az érintettekre való tekintettel nem adjuk tovább. Szóval szép, kényelmes tempóban zötyögtünk "a szerb határ felé", amikor megálltunk egy parkolóban, kb. 30 méterre a határtól, útlevélkeresés és miegymás okokból kifolyólag. Itt pedig kellemetlen tényre lettünk figyelmesek…

    …ugyanis a busz jobb hátsó kereke durrdefektet kapott, úgyhogy nekiálltunk kereket cserélni, azaz Imi állt neki, mivel a zenekar többsége kb. annyit ért az autószereléshez, mint az apácák a gangbang-hez.
    Csakhogy a leemelésért felelős alkatrész el volt törve, úgyhogy a pótkerék az istennek sem akart elmozdulni a busz aljáról. Imi és Zsolti kis megszakításokkal három órát feküdtek a busz alatt, én összesen egy csavar kitekerésében próbáltam segédkezni, de sajnos rossz irányba tekertem – tekerés közben nagyon kell tekerni – úgyhogy Imi lebeszélt a további segítségnyújtásról. Ezután már nem nagyon tudtam mit tenni, nekiálltam sangriázni, meg a Peti által hozott háziborból is töltögettem, aztán az elszomorító helyzet ellenére kezdtem magamat jól érezni.

    Nem volt mit tenni, kénytelenek voltunk kihívni a sárga angyalt, ami kb. egy óra múlva meg is érkezett – a kerecsendi kettes már bent volt a vágányon – és a hiba kijavítása után végül sötétben indultunk
    a célállomás felé. A határon most is szerencsénk volt, mert az előre elkészített kiviteli nyilatkozatokat ezúttal nem kellett lefordítani.

    Így, hetek távlatából már fogalmam sincs arról, hogy mikor érkeztünk meg a Zeppelinbe – az akasztott ember még mindig a helyén volt – de a Dying Wish után, valamikor éjfél környékén kerültünk színpadra, majd olyan buli kerekedett, ami lemosta az idei összes koncertünket eddig. Már Esztergom után is jó kedvünk volt, de arra azért nem számítottunk, hogy gyakorlatilag ugyanazt a műsort teljes hosszában letoljuk Zentán is. Arra meg főleg nem, hogy a hazai pályánál is nagyobb zúzás lesz. De volt. Olyannyira, hogy a kedves érdeklődők majdnem beletörték a kábelt az effektpedálomba.

    A Carbont – ahogy a blogjában Sallai kartárs is írta – talán még sehol nem énekelték ilyen hangosan, de a többi világsláger alatt is maximális volt a pusztítás. A két új nóta is nagyon jó fogadtatásban részesült, mi meg széles mosollyal pengettük fakezünkkel a fariffeket. Nekem csak egyetlen bajom volt, hogy a színpad rám eső szélénél pont belógott egy fagerenda, amire nagyon kellett figyelni, nehogy két libbentés között beleüssem a fafejemet. De ettől függetlenül fantasztikus volt a buli. Úgyhogy minden kedves kollégának csak azt tudom javasolni, hogy ha tudja, ejtse útba ezt a klubot, mert tényleg nagy élmény. Én már akár holnap indulnék vissza.

    Annyira jó kedvünk volt, hogy pakolás közben ismét elénekeltük a Nyílik a rózsát, bár hozzá kell tenni, hogy szuper produkciónk itt nem aratott akkora sikert, mint előző nap.

    Jómagam a buszban is folytattam az éneklést Boncz Géza egyik klasszikusával, amit most nem idéznék szó szerint, viszont ezúton is szeretnék bocsánatot kérni Jándzsitól, akinek valószínűleg annyira nem tetszik a nóta, mint nekem. Hát ez van. Ízlések és pofonok – ki motorral, ki gyalog…
    Azt hiszem itt az ideje, hogy befejezzük kicsiny visszaemlékezésünket, már csak azért is, mert a hétvégi két koncertről is tartozom némi memoárral, és a múlt héten elővezetett három napig tartó részegeskedés ööö... sok munka miatt sajnos egyre feledékenyebb vagyok.

    Még annyit, hogy aki nem jön WMD-Daysre, az egy mainstream Beherites glamszter.



    « vissza
    SZAVAZÁS
    Melyik a kedvenc dalod a Moebius lemezről?