• мягкая мебель Днепропетровск
  • шкафы купе Днепропетровск
  • кухни Днепропетровск
  • TURNÉNAPLÓ

    2006. Április 22., Pozsony, Dom Kultury Dubravka

    Elektromodulátor Dvá

    2006. Május 9. 12:33

    Kedves hallgatóink, ebben az évben a második kalandozó hadjáratára indult hátrafelé nyilazó metalhordánk. Jómagam még a vérszerződést is teljesítettem, ugyanis reggel borotválkozás közben megvágtam magam. Még szerencse, hogy a kezem nem sérült meg, mert abban volt a borotva. Jöjjön közelebb Safranek!

    Az indulásból semmire sem emlékszem, annyi biztos, hogy nekem köszönhetően késtünk a találkozóhelyről, ami ezúttal Esztergomban volt. Miután bepakoltunk a buszba – kívülről igen tágasnak látszott, belülről viszont nem volt az – elindultunk Sallai és Veres kartársakért, de ez sem volt egy egyszerű feladat.

    A buszban természetesen kb. fél liter gázolaj volt, majd amikor elhaladtunk egy benzinkút mellett, megkérdeztem Imit, hogy "akkor nem tankolunk?", mire sátáni vigyor kíséretében azt válaszolta, hogy "itt túl egyszerű lenne". Mondjuk jól döntött, mert egy – nem reklám, de mindegy – CBA kútnál álltunk meg végül, és amíg kedvenc parkoló és pakolóművészünk utántöltött, addig mi benyomultunk a boltba némi kajáért.

    Hogy a prosztórokker képet erősítsem a magam számára is, elmondom miket vásároltam: fél rőf parasztkolbászt, csemegeuborkát, szeletelt kenyeret, sajtkrémet, meg egy tubus ketcupot. Egyébként nem csak én vettem ilyeneket, de ez most nem fontos. Szerencsére volt pohártartó elöl, úgyhogy Imi energiaitala mellé én is be tudtam tenni az uborkásüveget, és megkezdődhetett a kényelmes táplálkozás. Amelyik zenekar még nem ebédelt parasztkolbászt a turnébuszban, annak fogalma nem lehet arról, hogy mi az igazi rokendroll!

    Tatabányán felvettük Zolit, akinek aznap már volt egy koncertje, majd amíg pakoltunk, közszemlére tettem az alternatív számlistát, amelyen olyan dalok szerepeltek, mint a Túl vékony csizma, meg a Kuss Ágnes! Nem tehetek róla, mert ezt a számsorrendet a valóság írta mikrofonnal…

    Tatán csatlakozott hozzánk pozsonyi idegenvezetőnk, IK, Zsoilt bácsi (azaz Nadinho) egyik régi ismerőse, aki segített odatalálni
    a helyre. Ezúton is köszönet mindenért neki!

    Az úton szokás szerint pörögtek a szokásos Bud Spencer és Markos-Nádas poénok, valamint megtudtam, hogy Józsi bácsi régi nagy szerelmét Özvegy Dölyfösné Arankának hívják. Aztán többen elaludtak, én meg nem emlékszem semmire az odaútból, csak arra, hogy megálltunk fotózni valami szántóföldön, meg Gaobr egy motoros napszemüveg és a hajgumija segítségével hippivé változott. Hiába, a memóriám már nem a régi – ezt a legutóbbi koncerten is bizonyítottam, de erről majd legközelebb.

    A lényeg, hogy mikor odaértünk a helyre, még senki nem volt ott néhány fanatikust leszámítva, úgyhogy a bepakolás után átmentünk a művház szomszédságában lévő búcsúba. Ha átcuccoltunk volna oda, az lehetett volna a búcsúkoncert. (Fantasztikus! Érted, búcsúkoncert! Megjöttek Olcsó Poénék!!!) Aztán vettünk vattacukrot, amitől nekem kék lett a fogam, majd így mentünk be a koncertre. Aki még nem evett vattacukrot koncerten, annak szintén fogalma sincs a metalról, mocskos divatember és meg kell halnia! A deszkákon már nyomult a helyi O.S.B. zenekar, de nekem az előző esti hejehuja miatt még mindig fájt a fejem, úgyhogy inkább leültünk betáplálni néhány korty gyógysört, meg kávét, hogy ébren maradjunk, ugyanis kiderült, hogy utolsóként kerülünk majd sorra, ami alapvetően tök jó, csak mi arra számítottunk, hogy már hattól kell kezdenünk.

    Benéztünk amúgy minden csapatra egy pár szám erejéig, jók voltak a pogramok, a bűnösök meg szenvedjenek…
    Last Chance-ék Pantera feldolgozása különösen jól esett, egyből elő is kaptam a léggitárt, oszt nyomtam a riffeket ezerrel.
    Mivel hamarosan mi következtünk, hátramentünk bemelegíteni, aztán meg belevágtunk, mint az öreg székely a feleségébe.

    A számsorrendről így nagyjából két hét után fogalmam sincs,
    de az biztos, hogy nagyon jó volt végre olyan színpadon játszani, ahol Gaobr haja nem akadt bele a gitáromba, és amúgy Pat O’Brein koreográfiával lehetett háromméteres terpeszbetonozni egész koncerten. Bár állítólag a koncert első felében nagyjából alapokról szóltunk, utána már rendbejött a hangzás. Zoli meg eddigi – szerintem – legjobb dobszólóját nyomta a Kuss Ágnes! –ben, dacára annak, hogy a dobszerkó azért messze volt az ideálistól.

    Családias hangulat uralkodott – most írjam azt, hogy kevesen voltatok? – de az első sorokban a WMD B-közép azért gondoskodott arról, hogy ne érezzük magunkat rosszul. Mondjuk amúgy sem szoktuk, de így mégis jobb volt. Köszi mindenkinek!

    Hazainduláskor a zenekar teljesen spontán módon rázendített a Csicsónéra, ezután pedig elénekeltük a Sátorosné édesanyám…kezdetű népi kesergőt. Komolyan azt gondolom, hogy ki kéne adni egy maxi B - oldalként ezt a szuper produkciót. Majd elfelejtettem... a legnagyobb poén az volt, hogy a plakáton Watch My DAING néven szerepeltünk, szóval akik ismerik a Markos-Nádas "Ki mit tud?" -jelenetét, azok gondolom nem csodálkoznak, hogy mekkorát nyerített ezen testületileg a banda...

    Körülbelül hajnali fél 5-kor értünk haza végül szerény hajlékomba, de ahelyett, hogy aludtunk volna, még reggel hatig dumálgattunk Zsoltival az élet kisebb és nagyobb dolgairól. Ehhez utólag is csak gratulálni tudok magunknak. Éss... semmi többet nem tudok elmondani.

    A folytatásban pedig ármány…cselszövevény…k*ki… Megtudhatják, hogyan zajlott a múlt hét szombati Stagediving 2. fesztivál, ahol nélkülöznünk kellett kedvenc metal professzorunkat. Maradjanak velünk!



    « vissza
    SZAVAZÁS
    Melyik a kedvenc dalod a Moebius lemezről?